133 kipikopi...

Bizony, ennyien jöttetek el október 4-én Sukoróra, hogy ismét velünk kalandozzatok az őszi Meseerdőben! Hihetetlen szám: alig győztük regisztrálni, indítani  és az állomásokon fogadni a csapatokat - és alig győztünk örülni nektek. Mert a borús, szürke, hűvös, fázós őszi hétvége ellenére hatalmas öröm volt ennyi lelkes, vidám gyerekkel és szülővel találkozni, együtt mesélni, közösen játszani. 

A regisztrációs asztalok percek alatt megteltek az általatok készített, hozott kis gesztenyebabákkal. Volt köztük hajasbaba, virágos-kalapos Kipppkopp, menyasszony-Tipptopp és az egyik kedvencünk, a hordozós Tipptopp. Gazdája egy pici kipikopit kötött rá, ahogyan anyukája is hordozókendőbe kötve vitte körbe a kistesót. :) Ez a módszer bizonyult egyszerűbbnek, hisz a babakocsik végül rendre az első állomás mellett parkolva végezték... Ez alkalommal ugyanis nehezítettünk a pályán, és igazi tájfutó élményt nyújtva dimbes-dombos, ágas-bogas, árkon-bokron át vezető utat szalagoztunk fel nektek. Ez azonban úgy tűnt, senkinek sem jelentett túl nagy akadályt. Már az első órában jelezték az "állomásfőnökök", hogy némi torlódás alakult ki náluk, ezért kénytelenek voltunk lassítani az indításokat, hogy elkerüljük az erdei "dugókat". Szerencsére a közös mese után még a Gémeskút étterem játszótere is bőven kínált időtöltési lehetőséget a várakozóknak, így senkinek nem volt nagy teher a várakozás. Köszönjük a türelmeteket!

A pályán aztán egymást érték a kihívások, senkinek nem volt lehetősége unatkozni! A csapatok gesztenyét kerestek a fűben, bekötött szemmel fogócskáztak-ismerkedtek egymással, kötelet másztak, kalapra vadásztak, kishajót hajtogattak, a kötél-patakon egyensúlyozva eveztek át a túlsó partra, hogy gesztenyét kapkodjanak, ahogy csak a "csövön kifér". :) Megtanultak sátrat állítani is, majd amikor megéheztek, megetették egymást almával, hogy a végén legyen még erejük felgurítani Kippkoppék "házát" a dombtetőre. Ahonnan aztán megannyi fáradt-mosolygós Virág, Szeder, Mogyoró, Csiga vagy Levél szaladt vissza a célba, hogy elmesélje, melyik is volt a kedvenc állomása. Erről persze (és szerencsére) megoszlottak a vélemények, de mindenki megtalálta a neki valót, a kedvencet. 

Amikor az utolsó csapat is hazaindult, mi ismét fáradt-boldogan állapítottuk meg: megérte! Hogy miért...? 

"Alig várjuk a következőt!" 

"Ugye minél hamarabb rendeztek egy újat?" 

"Melyik mese lesz a következő?" 

"Ismét nagyon jók voltak a feladatok, nagyon élveztük!" 

"Nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük!" 

Hát ezért. És mi köszönjük nektek az éményt! Legkésőbb tavasszal újra találkozunk! (Hacsak rá nem bukkanunk egy jó kis téli mesére... :))

Az őszi Meseerdő képeit megtaláljátok Facebook-oldalunkon!